Kiss Márta - Zsedényi Csaba: A behálózás művészete
- gyakorlati kalauz az internetes társkereséstől a társtalálásig
9/26

4.2. Ha mi kezdeményezünk

4. fejezet

Kinek írjunk?

Hogy kinek írunk, azt eldönthetjük úgy is, hogy találomra nézelődünk a regisztráltak között, majd aki a honlapja alapján megragadja a fantáziánkat, megdobogtatja a szívünket, azzal vesszük fel a kapcsolatot. Az is jó módszer lehet azonban, ha a keresőrendszer segítségével végignézzük a paramétereikben hozzánk illő összes társkereső reglapját, és mindazoknak írunk közülük, akiket szimpatikusnak találunk. Így biztosan minden olyan regisztráltnak bemutatkozunk, akivel kölcsönös lehet az érdeklődésünk. Kezdetben ez hosszadalmasnak tűnhet, de ha sorra vettük az összes előttünk bejelentkezettet (és mégsem találtunk rá az igazira), azután már nem tart sokáig időről időre átfutnunk a frissen regisztrálók bemoldalait.    

Az általuk megadott alapadatokon és a kedvező összbenyomáson túl azonban van még néhány apróság, amire érdemes a keresgélés–válogatás során figyelmet fordítanunk. Először is megnézhetjük, hogy kiszemeltünk mikor jelentkezett be utoljára a honlapra, hiszen ha ez hónapokkal ezelőtt történt, lehet, hogy már nem foglalkoztatja a párkeresés. Figyeljünk arra is, ha az illető nem adta meg valamelyik alapadatát – ez leggyakrabban a családi állapotra, a gyerekekre vonatkozó kérdések esetében fordul elő. Persze történhet ilyesmi figyelmetlenségből is (bár ez sem túl biztató jel), ehelyett mégis általában azzal kell számolnunk, hogy rendezetlenek a családi viszonyai. (Hasonlóképp, ha pl. arról nem nyilatkozik, hogy dohányzik-e, legjobb esetben is csak abban bízhatunk, hogy leszokóban van.)

Nézzük meg alaposan a másik elvárásait tükröző rubrikákat is, és ha esetleg nem is értünk egyet az elképzeléseivel, higgyük el: tudta, melyiket miért jelölte be. Ha például azt a mezőt választotta ki (akár többek között), hogy alkalmi ismeretségre, vagy éppen levelezőtársra vágyik, ne reménykedjünk abban, hogy velünk biztosan megváltoznának az elképzelései, és komolyabbra tudna fordulni a dolog – bármennyire tetszik is egyébként a kiválasztottunk. Ilyenkor inkább abból érdemes kiindulnunk, hogy nekünk akkor is megéri-e időt és energiát fordítanunk az ismerkedésre, ha a másik nem feltétlenül a szerelmét keresi bennünk.

Egyebekben is vegyük figyelembe a másik elképzeléseit. Csak annak írjunk, aki hozzánk hasonló partnert keres. Ha a megjelölteknél egy-két kilóval, centivel, vagy esetleg évvel többek vagy kevesebbek vagyunk, ez még nem feltétlenül kell, hogy eltántorítson minket a kezdeményezéstől. A másik által megadottak nem feltétlenül kőbe vésett elvárások, ám azoktól csak ésszerű mértékben térhetünk el. A nagy különbségek minden bizonnyal nem lesznek áthidalhatóak, hiába áll fenn a mi részünkről az érdeklődés. Például ha valaki vékony párt keres, és mi dundik vagyunk, vagy ha a családi helyzetünk, esetleg a végzettségünk nincs összhangban a másik elvárásaival, vagy masszívan dohányzunk, de ő ki nem állhatja a füstöt, ne bízzunk abban, hogy mindezek ellenére komolyan érdeklődni fog irántunk. Egy szó, mint száz: tartsuk tiszteletben a másik elképzeléseit. Ezzel nemcsak őt, de magunkat is sok csalódástól kímélhetjük meg.

Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy ki mennyire konkrét és méltányolható elvárásokat fogalmaz meg az adatlapján. Ha valaki nagyon tág határokat ad meg a partnerére vonatkozóan, annak számos oka lehet. Lehet, hogy még nincsenek kiforrott elképzelései a leendő párjával kapcsolatban, vagy hogy kevés az önbizalma, sőt, bizonyos esetekben (pl. ha egy harmincéves férfi húsz és ötven év közti nőre vár) az is könnyen elképzelhető, hogy nem hosszú távra keresi testi-lelki-szellemi társát. Ezzel szemben, ha valakinek túlontúl pontosak az elvárásai, és ragaszkodik például ahhoz, hogy kizárólag vörös hajú, esetleg barna szemű legyen a párja, az arra is engedhet következtetni, hogy még nem érett meg egy tartalmas párkapcsolatra. (És esetleg nem hallott még a hajfestékről és a színezett kontaktlencséről…) Egyeseknél pedig a reális önértékelés vonatkozásában merülhetnek fel kételyeink a túlzott igénylistájuk alapján, például ha egy testes ötvenes férfi kizárólag modellalkatú huszonéves leányt keres.

Mégis a szöveges rész az, ami a legtöbbet elárul a társkeresőkről, főleg ha egyaránt figyelünk arra, hogy miről és hogy hogyan ír valaki. Természetesen nem mindenkinek egyformán gördülékeny a stílusa, arról többnyire mégis árulkodik, hogy az illető valóban nyitott lehet-e egy új kapcsolatra, és igyekszik-e őszinte és jó benyomást kelteni magáról.

A bemutatkozó szövegnél nemcsak a ténylegesen leírtakra, hanem a sorok közt rejlő üzenetekre is érdemes odafigyelnünk. Egyesek például feltűnően hangsúlyozzák, hogy számukra a külcsín nem számít. Ők valószínűleg maguk sem rendelkeznek a legelőnyösebb külsővel (vagy csak úgy érzik) – bár az is lehet, hogy mindössze csak azt szeretnék jelezni a másik nem tagjai felé, hogy ők igazán mély érzésűek. Mások terjengős értekezésekkel töltik ki a sorokat, mint akik túlságosan el vannak telve önnön gondolataik fontosságával. Előfordul az is, hogy valakinek ellenséges hangvételű a bemutatkozása, akár azért, mert egyébként is agresszív típus, akár pedig azért, mert megcsömörlött az ellenkező nemtől, vagy magától a társkereséstől, csak esetleg ez még nem tudatosult benne. Akad olyan is, aki szemmel láthatóan nem szentelt túl sok időt szövege megírására: az ezreknek – köztük talán épp az igazinak – szánt bemutatkozása csupán néhány, helyesírási és gépelési hibákkal teli, odavetett mondatból vagy közhelyből áll. Ez a nemtörődömség nem éppen a többi társkereső iránti tiszteletet sugallja. A megfelelő sorok megfogalmazása nem a legkönnyebb, és talán nem is a legizgalmasabb feladat, de jobb vigyáznunk azzal, aki ezt az energiát és időt sajnálja arra, hogy felkeltse a leendő párja érdeklődését. Az intő jelek felbukkanása esetén gondoljunk bele abba, hogy vajon milyen figyelmes bánásmódra számíthatunk a későbbiekben mi az ilyen szövegek íróitól.

Az természetesen szerencsés, ha a kiszemeltünk bemutatkozását olvasva sok közös tulajdonságot fedezünk fel kettőnkben, de vegyük figyelembe, hogy néhányan „csúsztatnak” egy kicsit. Elsősorban azért, mert meg szeretnének felelni annak az ideálnak, amit szerintük az ellenkező nem kedvel. Így például rengeteg férfi és nő említi, hogy sportol, olvas, vagy épp színházba jár, de sokuknál ez a megjegyzés inkább az igényeikre, illetve az értékrendjükre utal, semmint a tényleges szokásaikra. Így ha ezek az elfoglaltságok nekünk nem a kedvenceink, de egy számunkra egyebekben vonzó adatlapon ezt látjuk feltüntetve, ez még ne tántorítson el minket az ismerkedéstől. Ha viszont olyan konkrétumok szerepelnek rajta, mint például hogy a kiszemeltünk napi két órát edz, vagy hetente jár színházba, akkor vegyük komolyan fontolóra, hogy az egyezik-e a mi igényeinkkel, illetve meg tudnánk-e szokni és szeretni ezt az életmódot. (Mert ha eleve úgy indulunk neki egy kapcsolatnak, hogy majd mi megváltoztatjuk a másikat, akkor minden bizonnyal kudarcra lesz ítélve a próbálkozásunk.) Arra is érdemes felfigyelnünk, ha valaki már a bemutatkozásában valamilyen formában megemlíti, hogy szenvedélyes férfit, vagy éppen érzéki nőt keres. Ő nagy valószínűséggel elsősorban szexuális partnerre és nem társra vágyik, bármi egyebet is állít magáról a bemoldala többi részében.  

Ha a kiszemeltünk blogot vezet, érdemes azt is elolvasnunk, hogy többet megtudjunk róla, jelleméről, életmódjáról és szándékairól.

A többség a fotóit aszerint választja ki, hogy szerinte mi imponálhat legjobban a másik nem képviselőinek, így gyakoriak a fürdőruhában, a sportolás közben, vagy turista-látványosságoknál készült felvételek. Ilyenek láttán eljátszhatunk a gondolattal: ki melyiket miért tartotta fontosnak feltölteni az oldalra, és mennyire tükrözi az hűen az egyéniségét. Ha valaki jellemzően egyfajta, pl. egy csokor motorostalálkozós vagy állatsétáltatós képet rak fel magáról, azt nyugodtan vehetjük üzenetnek: ha ez nekünk nem illik bele az életünkbe, akkor inkább mással ismerkedjünk.

Mivel nem tudhatjuk, hogy a feltöltött fényképek mennyire valósághűek vagy éppen előnyösek, szerencsésebb, ha nem azt próbáljuk belőlük megállapítani, hogy bele tudnánk-e szeretni a másikba, hanem azt, hogy nem egyértelműen antipatikus-e számunkra az illető. Az igazi vonzalom úgyis élőben derülhet csak ki, hiszen sokszor egészen másnak látunk valakit szemtől szemben, ha a mosolya, a gesztusai csakis nekünk szólnak.   

A társkereső honlap olyan, mint egy hatalmas svédasztal, tele fantasztikusan díszített ínycsiklandozó falatkákkal, de a legtöbbjüknél nem tudjuk, valójában mi van a máz alatt. Tegyünk hát ízelítőt a tányérunkra a nekünk tetszőkből, de kerüljük azokat, amikről már első pillantásra tudjuk, hogy allergiásak vagyunk rájuk. Ha nem eszünk egyszerre túl sokat, nem kell attól tartanunk, hogy megcsömörlünk a lakomától. Ha pedig túl vagyunk az első kóstoláson, már vehetünk bőségesen is abból az egy-kettőből, amelyik legjobban ízlett.

Az első lépés
 
Ha mi szeretnénk megszólítani valakit, de túl félénkek vagyunk hozzá, vagy nincs ötletünk arra, hogy mit is írjunk először, vagy egyszerűen csak romantikus gesztussal szeretnénk indítani az ismerkedést, akkor egyes honlapokon – általában különdíj ellenében – küldhetünk virtuális virágot vagy éppen képeslapot a kiválasztottunknak.

Ha azt szeretnénk, hogy mielőbb kapcsolatba léphessünk egy adott társkeresővel, akkor a honlap működtetőinek közvetítésével az üzenetünket rögtön a telefonjára, esetleg saját e-mail címére is eljuttathatjuk (feltéve, hogy ehhez ő maga előzőleg hozzájárult, amit a bemoldalán ellenőrizhetünk). Ha pedig éppen a kiszemeltünkkel egy időben ülünk a számítógép előtt (a reglapján azt is láthatjuk, hogy online van-e), akkor akár rögtön chatelhetünk is vele. Így közvetlenebb kapcsolatba kerülhetünk egymással, mint a levelezés során, mégsem kell annyira kiadnunk magunkat, illetve az adatainkat, mintha telefonon beszélgetnénk vagy személyesen találkoznánk.  

A leggyakoribb megoldás mégis az, hogy valaki első alkalommal levelet ír a másiknak a társkereső oldalon keresztül. És hogy mit tartalmazzon ez az első levél? Ha sokakat szeretnénk megszólítani, a legkönnyebb, ha először csak pár sort küldünk mindenkinek, amivel felhívjuk magunkra a figyelmet. Ezzel már elérhetjük, hogy a címzett megnézze az adatlapunkat, pozitív válaszra pedig úgyis csak akkor számíthatunk tőle, ha az ott olvasottak alapján szimpatikusnak talál bennünket. Ezért első üzenetként elég lehet az is, hogy „Szia! Nagyon szimpatikus vagy az adatlapod alapján. Szívesen megismernélek jobban is. Ha ez kölcsönös, kérlek írj!”, vagy – különösen nők esetében –     akár a „Szia! Szép napot kívánok!” is megfelelő indítás lehet (ezzel gyakorlatilag átengedik a kezdeményezést a férfiaknak). Ha viszont egyszerre csak néhány embert szólítunk meg, akkor ennél hosszabb, személyesebb levelet is küldhetünk nekik. Biztosan kedvező fogadtatásra talál, ha abban visszautalunk vagy rákérdezünk a másik bemutatkozó soraiban foglaltakra, például megemlítjük, mi az, amit különösen szimpatikusnak találtunk benne, illetve ami szerintünk közös lehet bennünk.
9/26