Kiss Márta - Zsedényi Csaba: A behálózás művészete
- gyakorlati kalauz az internetes társkereséstől a társtalálásig
4/26

1.3 Tévhitek, aggályok és ellenérvek

1. fejezet

A korábbiak alapján egyértelműnek tűnik, hogy az internet kellemes és nagyon hatékony eszköz a társkereséshez, ennek ellenére mégis sokan ódzkodnak attól, hogy a világháló segítségével halásszák ki jövendőbelijüket. Hogy miért? Íme, egy kis ízelítő azokból a kétségekből, amelyek egy kívülálló számára első hallásra talán jogosnak tűnhetnek, de amelyek többségével a tapasztaltabb netes társkeresők nagy része minden bizonnyal nem értene egyet.

„Az internetes társkereső olyan, mint egy húspiac.”: Képzeljünk magunk elé egy zsúfolt szórakozóhelyet, ami, ugye, egy teljesen elfogadott ismerkedési lehetőség. Az egyedül érkező fiúk alig leplezett pillantással mérik fel az aznapi „felhozatalt”, eközben a lányok a parkett szélén feszengnek kicsípve, teljes harci sminkben. Kívánságuk nyilvánvaló: „Vegyél észre, találj rám!”. Ehhez képest igazán csak technikai kérdés, hogy ugyanez az üzenet valakinek a homlokára, vagy a netes bemutatkozó oldalára van-e írva…

„A paraméterszerelem kiábrándító!” – Van, aki bevallja, van, aki tagadja, de tény: mindannyian bizonyos paraméterek alapján választunk társat. Van egy körülbelüli elképzelésünk arról, hogy ki illik hozzánk korban, magasságban, alkatban, vagy éppen végzettségben, és ennek megfelelően vannak olyan tulajdonságok, amiknek meglétét, vagy éppen hiányát nem tudjuk elfogadni egy kapcsolatban. Az internetes ismerkedés viszont segít abban, hogy felvállaljuk az igényeinket, és így hamarabb felismerjük a hozzánk illő társkeresőket. 

„Hova tűnik a romantika?” – A romantika alapvetően nem a kapcsolatfelvétel technikájától, hanem a résztvevőktől függ, hiszen az első (vagy legalábbis az első egy-két) találkozás után ez az ismeretség is olyan lesz, mint a többi: vagyis amilyenné mi alakítjuk. Példaként álljon itt egy ismerősöm története, aki szintén a neten látta meg a későbbi feleségét. Az első levélváltásukat egy estébe nyúló chatelés, majd egy hirtelen ötlettől vezérelt aznap esti, pezsgővel megkoronázott piknik követte egy vár romjai tövében. Vajon van-e, akinek erről a romantika hiánya jut eszébe?

Néhányan azt felelhetik erre, hogy „Jó-jó, de mit mesélek majd a gyermekeimnek-unokáimnak a nagy egymásra találásról, ha az interneten ismerkedtem meg a párommal?”. Ilyenkor nyilván megfeledkeznek arról, hogy az újabb generációknak minden bizonnyal teljesen természetes dolog lesz ez a társkeresési mód. Arról pedig úgyszintén, hogy ahhoz, hogy ezzel a „problémával” szembesüljenek, először is el kellene jussanak valahogyan addig a bizonyos gyermekvállalásig… Ráadásul azzal sem számolnak, hogy ha tényleg a véletlen révén talál rájuk a szerelem, abból sem biztos, hogy romantikus történet kerekedik. Bár a gyerekek nyilván azt is szívesen meghallgatják akár százszor is, hogy „…anyukátokat az utcán pillantottam meg először, és mindjárt beleestem – az út szélén lévő munkagödörbe”.

„Inkább a sorsra bízom, hogy egymásra találjunk!” – Erre hivatkoznak néhányan kifogásként, pedig attól még, hogy a saját kezünkbe vesszük a sorsunkat, az még a mi sorsunk marad. Hiszen az is nagy véletlennek tekinthető, hogy egyszerre, egy fórumra jelentkezünk be valakivel, és több százezer lány és fiú közül éppen nekünk sikerül egymásra bukkannunk, nem igaz?

Ki ne ismerné a viccet, hogy egy ember fuldoklik a tóban, de elküldi az érte érkező csónakot, mondván, hogy nincs rá szüksége, mert őt majd a Jóisten kimenti. Amikor pedig végül mégis megfullad, a mennyországba érve szemrehányást tesz az Atyának, amiért nem sietett a segítségére. Mire Isten visszakérdez: „Hát mit hittél, ki küldte oda azt a csónakot?” Gondoljunk arra, hogy talán éppen az internetes ismerkedés a mi csónakunk: szálljunk be bátran, és még az is megtörténhet, hogy megtetszik majd valaki azok közül, akikkel egy csónakban evezünk.

„Csupa »szerencsétlen« van az interneten…” – mondják egyesek. Mára azonban megváltoztak az ismerkedési szokások, és sokszor éppen a sikeres emberek hívják segítségül a modern technikát a pártaláláshoz. Aki bejelentkezik a netes társkeresőbe, gyakran nem azért teszi, mert másképp képtelen lenne a kapcsolatteremtésre, hanem mert kevés az ideje vagy az alkalma, hogy más módokon próbálkozzon. Ez egy kiegészítő lehetőség, eggyel több esély arra, hogy rátaláljunk az igazira. Ami nem jelenti azt, hogy nem veszünk majd tudomást arról, ha a metrón mellénk ül, vagy a zebrán elüt minket a nagy Ő – sőt, az utóbbi esetben ez szinte kizárt...

„Ha bejelentkezem, azzal beismerem, hogy gond van velem.” – Ez a felvetés az előbbi folyománya. Milliónyi egyedülálló ember szaladgál Magyarországon, aki szeretné, hogy rátaláljon a szerelem. Ha mi is így érzünk, és ezért belépünk egy társkeresőbe, az mindössze annyit jelent, hogy nem ülünk ölbe tett kézzel, hanem hajlandóak vagyunk tenni is azért, hogy teljesüljön a vágyunk: egy boldog párkapcsolatot alakíthassunk ki. Így leszünk passzív társra várókból aktív társkeresők.

„Mit gondolhatnak majd az ismerőseim, ha meglátnak egy társkereső honlapon?” – Azt, hogy nincs párod – és ez valószínűleg nem újdonság számukra. Ha pedig ők is erre az internetes oldalra tévedtek, az minden bizonnyal azt is jelenti, hogy ők is magányosak. Ki tudja, akár az is megtörténhet, hogy épp az egyikükkel találtok egymásra… Ám ha mégis titokban szeretnéd tartani a regisztrációdat, erre is van lehetőséged: meghatározhatod, hogy ki láthassa az adatlapodat, a fotóidat. Így megakadályozhatod, hogy olyanok is tudomást szerezzenek a tagságodról, akikre ez szerinted nem tartozik.

„Az internetes társkeresés csak a tinik műfaja.” – Ma már ez nem jellemző. A fiatal és középkorú felnőtteknek mindennapi használati eszközük lett a számítógép, az internet pedig természetes közegük, sőt, az utóbbi években az idősek is mindinkább felfedezik maguknak ezt a kapcsolatteremtési módot. Ezt igazolja az is, hogy a Randivonal 700 ezer regisztrált felhasználójának átlagéletkora 36 év, és több mint negyedmillióan 40 felettiek (!) közülük. Emellett természetesen vannak kifejezetten tinédzserek számára létrehozott társkereső honlapok is.

„A neten a többség csak szexuális kalandot keres.” – A tartós kapcsolatra vágyók mellett valóban akadnak, akik lazább kapcsolatot keresnek a világhálón. Ezt a szándékukat azonban többnyire egyértelműen bejelölik az adatlapjukon, így ha nekünk mások az elképzeléseink, elkerülhetjük őket. A konzervatívabb társkereső lapokon pedig kifejezetten szűrik a szexhirdetéseket és az oda nem illő fotókat, így a kizárólag alkalmi partnert keresők aránya itt igen alacsony.  

„A virtuális kapcsolatok a való életben nem működnek.” – Az internet csak a kapcsolatfelvételt, a társkeresést segíti, a párválasztás azonban már a személyes találkozásokon, vagyis rajtunk múlik. Ezért a későbbiekben a világhálón köttetett ismeretségeknél is minden ugyanúgy alakul két ember között, mintha máshol akadtak volna egymásra. (Feltéve, hogy még azelőtt sort kerítenek az első randevúra, hogy a ténylegesnél többet is belelátnának-beleképzelnének a másik személyiségébe és a kapcsolatba.)

„Az interneten sok a csaló, nem tudni, ki rejtőzik az adatlap mögött.” – Bár nem zárható ki teljesen, hogy valaki hamis adatokkal regisztráljon, ez a jelenség inkább az egyszerű chatoldalakra jellemző, mint a társkereső honlapokra. Az utóbbiakon ugyanis általában jóval erősebb az ellenőrzés, szigorúbbak a bejelentkezés és a tagság szabályai, ezenkívül nagyrészt fizetősek is. Ma már aki bejelentkezik egy ilyen oldalra, az többnyire azzal számol, hogy előbb-utóbb meg kell mutatnia magát élőben is, hiszen a társkeresők mintegy kétharmada személyesen is találkozik levelezőpartnerével. Akad ugyan, aki szépíti valamelyest a tulajdonságait azért, hogy jó benyomást keltsen, de ez itt sem gyakoribb jelenség, mint az élet más területein.

„Az internetes társkeresés veszélyes lehet.” – Végigolvasva a regisztrációkor a szolgáltatóval kötött megállapodást láthatjuk, hogy a társkereső honlap működtetői biztosítják adataink védelmét, nem adhatják ki azokat harmadik személynek. Agresszív, tolakodó alakokba ennek ellenére belebotolhatunk, ilyen emberek azonban nemcsak az internetes társkeresőkön fordulnak meg. A nagy különbség viszont az, hogy itt probléma esetén a moderátorhoz folyamodhatunk. Ő figyelmeztetheti, vagy akár törölheti a csalót és az elvárható viselkedési normákat bizonyíthatóan be nem tartó regisztráltakat (pl. zaklatókat, más fényképével visszaélőket) a rendszerből. A tagok a honlap működtetői révén jogilag is felelősségre vonhatók.

Ezzel együtt mégis az a legfontosabb, hogy mi vigyázzunk saját magunkra. Ha nem szeretnénk, hogy társkereső levelezésünk idegen kezekbe jusson, válasszunk a honlapra való bejelentkezéshez kellően összetett jelszót. Idegen számítógép használatakor ne mentsük el a belépési adatainkat, és a böngészés vagy levélírás végeztével ne felejtsünk el sosem kijelentkezni az oldalról. Emellett lehetőleg ne a munkahelyünkről folytassuk az ismerkedést. Nemcsak azért, mert ha a főnökünk megtudja, rámehet akár az állásunk, hanem azért is, mert így nem kell számolnunk azzal a kockázattal, hogy egy kotnyeles rendszergazda esetleg másnap a mi leveleinkből idézve szórakoztatja a kollégáinkat. A társkereső honlapon megismert levelezőpartnereinkkel szemben pedig tegyük meg azokat az ésszerű és szükséges óvintézkedéseket, amelyeket akkor is alkalmazunk, ha az utcán, vagy bárhol máshol beszélgetünk egy szimpatikus, ámde idegen emberrel.
4/26