Kiss Márta - Zsedényi Csaba: A behálózás művészete
- gyakorlati kalauz az internetes társkereséstől a társtalálásig
2/26

1.1 Mi hívta életre ezeket a szolgáltatásokat?

1. fejezet

Milyen jó lehetett Ádámnak és Évának!  Ők még biztosan tudhatták, hogy a Jóisten is egymásnak teremtette őket… Ám ma már sok millió egyedülálló férfi vagy nő közül kell(ene) valahogy megtalálnunk azt az egyet, aki életre szóló párunk lehet. Mindezt pedig a legkevésbé sem paradicsomi állapotok közepette, a rohanó hétköznapok sodrásában.

Világunk annyira felgyorsult, hogy nemcsak az évezredekkel, de akár az egy évtizeddel ezelőttihez képest is szembeötlők az életstílusunkban és párválasztási szokásainkban tapasztalható változások. Mind többen vannak, akik csak a karrierjük megalapozása, illetve az anyagi biztonságuk megteremtése után, a harmincas éveik táján gondolnak komolyan a megállapodásra. Iskoláik elvégzését és munkába állásukat követően azonban egyre kevésbé kerülnek olyan élethelyzetbe – járnak pl. tanfolyamokra vagy klubokba –, amelyek révén új emberekkel teremthetnek kapcsolatot. A diszkó-korosztályon túljutva úgy tűnik, nemigen maradnak olyan szórakozási helyek sem, ahol egyedülállók találkozhatnak egymással. A bulik, bárok zajos világa inkább a felszínes ismeretségek kialakításához lehet megfelelő terep, színházba, moziba, kiállításokra, vagy éppen nyaralni pedig a többség a párjával jár.

Jelentősen nőtt az utóbb időben a válások száma is, folyamatosan gyarapítva az (ismét) társra vágyók táborát. Köztük is mind több a gyermekét egyedül nevelő szülő, aki otthoni teendői mellett különösen nehezen tud időt szakítani az ismerkedésre, mégsem szeretne lemondani arról a lehetőségről, hogy új párra leljen.

A szabadidő és az ismerkedési lehetőségek beszűkülése mellett gyakran az is nehezíti a helyzetet, hogy az energiánk is véges… Valljuk be, egy 10-12 órás munkanap és tengernyinek tűnő házimunka után sokszor jobban esik egy bögre forró teát kortyolgatni otthon, a kényelmes fotelban ülve, mint aktív programokat szervezni, és reménykedni, hogy pont ma futunk össze a nagy Ő-vel.

Ettől persze még mellénk sodródhat a jövendőbelink a villamoson, az újságárusnál vagy a sarki közértben. Az utcai „leszólításnak” azonban a maga bája mellett megvan a maga hibája is. Randevúzni egy vadidegennel komoly veszélyeket rejthet magában, komolyabbakat, mint hogy esetleg két perc után kifogyunk a közös témákból. Szintén egy lehetőség, ha engedünk a szomszéd Juli néni vagy Karcsi bácsi unszolásának, és megismerkedünk az általa kiszemelt, „pont hozzánk illő, igazán jóravaló fiatalemberrel, vagy takaros leányzóval” –, de erősen kétséges, hogy eltalálják-e a mi ízlésünket.

Ezért aztán – érthető módon – egyre többen fordulnak a profi társkereső szolgáltatások felé. Ezek a spontán, véletlenszerű ismerkedés mellett kínálnak kiegészítő lehetőséget. Az utóbbi évtizedben Ámor vállalkozó kedvű utódai egyre változatosabb ötleteket vetettek be e cél érdekében: a hagyományos újsághirdetések és társközvetítő irodák mellett meghonosodott az sms-ben történő ismerkedés, majd elterjedtek a kifejezetten párkeresők számára szervezett zenés-táncos, kirándulós, játékos, vagy éppen főzőiskolai programok, ahol a természeteshez közeli helyzetben találkozhatnak egymással a jelentkezők. Bevezették a rapidrandikat is, ahol pár perces miniinterjú-sorozat után dönthetünk arról, hogy kivel szeretnénk ismét találkozni a résztvevők közül.
    
A világháló térhódításával az internetes társkeresők megjelenésére sem kellett sokat várni. A kezdeti idegenkedés után vitathatatlanul ezek váltak a legnépszerűbbé az összes ismerkedési mód közül. Gyorsan elterjedt nemcsak a legszélesebb társkereső réteg, azaz a fiatal- és középkorúak, hanem a modern technikát hétköznapjaikba beépítő tinik és az aktív idősek körében is. Ennek eredményeként Magyarországon mára egymilliónál (!) is többen próbálták ki ezt a lehetőséget. Csak a Randivonal honlapján eddig több mint 700 ezren regisztráltak.
2/26