Kiss Márta - Zsedényi Csaba: A behálózás művészete
- gyakorlati kalauz az internetes társkereséstől a társtalálásig
14/26

6.1 Ki milyen szándékkal regisztrál

6. fejezet

A társkereső oldalakon sok és sokféle ember fordul meg, akik különböző céllal regisztrálnak. A többség egy szép, tartós és tartalmas kapcsolatra vágyik, azaz valóban párt keres. Őértük jöttek létre alapvetően ezek a honlapok, ezért a továbbiakban inkább azokra hívnánk fel a figyelmet néhány sarkított példa segítségével, akiket a bejelentkezéskor más szándék (is) vezérelt.  

Aki megértő hallgatóságra vágyik:
Van, aki egy fájó szakítás után elsősorban a lelkét szeretné gyógyítgatni az interneten, és ehhez megértő fülekre van szüksége. Közönséget keres, akiknek veszélytelenül, anonimitását megőrizve öntögetheti ki a szívét. Talán maga sincs tisztában azzal, hogy még nem áll készen egy új ismeretségre, vagy hogy milyen kapcsolatra lenne igénye. Őszinte vonzalmat nemigen mutat a levelezőpartnerei iránt, mégis ragaszkodik az ismeretség fenntartásához – legalábbis amíg kitalálja, mire is vágyna igazából. Addig is élvezi, hogy foglalkoznak vele, és végre alaposan kipanaszkodhatja magát. Hacsak nincs végtelen türelmünk, időnk és energiánk, ne nagyon bízzunk abban, hogy „lelki betegünk” előbb-utóbb beleszeret „orvosába”.

Valószínűleg ilyen típusú emberre találtunk, ha partnerünk azt írja magáról: „Önzetlen, egymás megértésén alapuló szerelemre vágyom. A legutóbbi kapcsolatomban ezt nem méltányolták, de bízom benne, hogy akad, aki hozzám hasonlóan gondolkodik.”

Az önigazoló:
Előfordul, hogy valaki azért regisztrálja magát egy társkereső oldalon, mert magának, vagy a volt párjának szeretné bebizonyítani, hogy ő igenis értékes ember, hiszen a tíz ujjára kaphat magának új partnert – csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy eközben mások érzelmeivel játszik. Ezzel együtt nem lehetetlen, hogy váratlanul egy olyan levelezőpartnerre bukkan, akinek az egyénisége tényleg megérinti, és akibe végül valóban beleszeret.

Olyan is akad az „önigazolók” között, aki csak a külsejével kapcsolatban vágyik pozitív megerősítésre; célja, hogy az adott honlap szépségversenyén minél előkelőbb helyen végezzen. Ezért egész fotóalbumot tölt fel a reglapjára, és gyakran „bemutatkozása” helyére nyílt kampányszöveget tölt fel. Például: „Szia! Remélem, tetszem! Ha igen, kérlek, ne felejts el szavazni! Nézd meg a fotóimat, és dobj 10 pontot! Puszi!”

A zűrös:
Nem mindenki tartja be azt a jó tanácsot, hogy nyugodt, békés időszakban regisztráljon a neten. Van, aki épp akkor jelentkezik be, amikor zajlik körülötte az élet, és egyszerre kell munkahelyi, anyagi, esetleg családi problémákkal megküzdenie. Egy részük – tudatosan vagy sem, de – leendő partnerét eszköznek tekinti, aki akár tevőlegesen (pl. lakhatást, támogatást nyújtva), akár pedig közvetve segít neki gondjai megoldásában (pl. azáltal, hogy olyan érzéseket ébreszt benne, hogy ki tudjon lépni megunt vagy rossz kapcsolatából). Ha nem érezzük küldetésünknek, hogy megváltsunk másokat, sok szenvedéstől kímélhetjük meg magunkat azzal, ha egy zűrös társkeresővel összefutva csak azt válaszoljuk, hogy „Szívesen megismerkednék Veled, de majd akkor, ha letisztultak a dolgaid”. És magunkban hozzátehetjük, hogy „és ha már nem azzal kezded a leveleidet, hogy »tulajdonképpen már szakítottunk, de…«”.

Anya pici fia (vagy apuka pici lánya):
Gyakran már a bemutatkozásából kiderül, hogy párválasztását a kényelem és a biztonság igénye vezérli. Ez a típus gyakran felnőttkorára is a szüleivel él, és nem feltétlenül anyagi szükségből. Úgy gondolja, hogy ha már egyszer az az élet rendje, hogy társat keressen, leginkább olyat lenne jó találni, aki tökéletesen beilleszthető a családjába, és aki levenné az ő ellátásának gondját szeretett felmenői gyengülő vállairól. Az, akiben erős gondoskodási vágy – és altruizmus – él, vagy pótszülőket és készen kapott szoros családi kötelékeket szeretne (például mert ez kimaradt a gyerekkorából), tehet egy próbát vele, de számítson rá, hogy ez a „pár”kapcsolat minimum háromfős lesz. Kedvenc mondatai: „Nem vagyok egy házias típus…”, „Szeretem a finom ételeket, a nyugodt estéket otthon…”, „Anyukám is azt szokta mondani, hogy…”. Lányok esetében pedig „Olyan férfit keresek, aki mellett minden szempontból biztonságban érezhetem magamat” vagy „Egy határozott, gondoskodó férfira vágyom…”.

Az akaszkodó:
Ő az, aki mindenképpen találni akar valakit, akibe beleszerethet. Minden egyes kedves megjegyzésért túlzottan is hálás, és rövid idő alatt hajlamos a maga módján akár viszonzatlanul vagy látatlanul is imádni azt, aki figyelemre méltatja. A gond akkor jelentkezik, ha az – esetleg képzelt – kapcsolatnak vége szakad, mert ő többnyire úgy érzi, partnerének kutya kötelessége továbbra is törődni vele, ha már eddig (egy kicsit is) biztatóan viselkedett vele szemben. Ezért a szakítás után levelekkel bombázza a másikat, könyörög és követel, ami akár zaklatásig fajulhat. Az első udvarias, de határozott elutasítás után célszerű nem reagálnunk a megkereséseire, szükség esetén pedig letiltani a levelezőlistánkról. Erre a típusra gyanakodhatunk, ha ezt írja például: „Olyan társat keresek, akit a tenyeremen hordozhatok, akivel mi jelentenénk egymásnak a világot…”, „Egész életemben csak Rád vártam…”

Hamis ismerkedő 1. – „az álomlovag”:
Belebotolhatunk olyanokba is, akik pusztán unaloműzőnek szánják a bejelentkezést. Hamis személyiség mögé bújva lelkesen leveleznek, és ha ezt elunják, vagy úgy érzik, nem tudnák már elkerülni a személyes találkozást, új közönséget keresnek. Egy részük azzal próbál bizalmunkba férkőzni, hogy mindig mindenben egy véleményen van velünk, pont azért a zenéért, ételért, országért stb. lelkesedik, mint mi. Hiszen ki ne szeretne rátalálni a másik énjére? Az álomlovag egyebekben is biztosra megy: az adatokat, fotókat úgy választja meg, hogy az már (szó szerint) „túl szép, hogy igaz legyen”. Ha ezt a királyfit fehér lovon nem is sikerül majd megpillantanunk személyes valójában, remélhetőleg legalább a kilógó lólábat hamar észrevesszük.

Hamis ismerkedő 2. – az „antitárskereső”:
A hamis ismerkedők másik típusa, aki arra használja az oldal adta lehetőségeket, hogy belekössön másokba. Ha talál egy érdekes megjegyzést egy bemutatkozó szövegben (pl. az illető hobbijáról, szokásairól, anyagi viszonyairól), ismeretlenül kritikát mond róla. Ha egy neki nem tetsző vagy előnytelen fotóra bukkan, azt is kigúnyolja. Imád feltűnést kelteni, örömet lel a provokációban, a megbotránkoztatásban, kimondottan élvezi a felháborodott reakciókat és az azok nyomán esetleg kibontakozó vitákat. Ha velünk próbálkozik, inkább ne adjuk meg neki ezt az elégtételt, hanem azonnal töröljük a levelét, esetleg tiltsuk le a levelezőlistánkról. Az antitárskeresőnek többnyire a bemutatkozása is gunyoros vagy önironikus, pl. „Mit keresek itt? Nem tudom, de addig is írjatok, hátha kitalálom! Ha tetszel, lehet, hogy válaszolok.”

A kalandor:
És persze ott vannak azok, akik csupán alkalmi kapcsolatot, vagy állandó társuk mellé barátot/barátnőt keresnek. Ők nem próbálják nyújtani a levelezést, hanem igyekeznek mielőbb „letapogatni”, hogy levelezőpartnerük milyen típusú ismeretségre kapható. Az enyhén vagy tréfásan pajzán megjegyzések ugyan esetleg még beleférhetnek a flörtölésbe, de ha úgy érezzük, hogy ismerősünk túlmegy ezen a határon, megpróbálhatjuk tesztelni szándékait. Kedvesen, de egyértelműen jelezhetjük, hogy nekünk ez a stílus „nem fekszik”. Ha komolyan érdeklődik irántunk, ettől még nem leszünk kevésbé vonzóak számára (sőt), viszont ha valóban csak szexpartnert keres, akkor a visszautasításból levonja a megfelelő következtetést, és tovább folytatja a keresést egy kevésbé energiaigényes, könnyebben megközelíthető partner után. Ha azt olvassuk kiszemeltünk reglapján, hogy „Olyan belevaló, érzéki nőt keresek, aki szereti az életet…”, akkor a folytatástól függetlenül hallgassunk a megérzéseinkre: ez pont azt jelenti, aminek elsőre látszik, egy „kalandor” típusú társkeresőt.  

Aki „támogatót” keres:
Akadnak ifjabb hölgyek, akik életszínvonaluk emelését vagy fenntartását szeretnék megoldani a regisztrálással, és ebbéli szándékukat többnyire a kezdet kezdetén sem rejtik véka alá. Így aztán felismerésük sem nehéz, a „Dekoratív fiatal nő vagyok, imádom a wellness-programokat, az utazást. Jól szituált, nagyvonalú férfit keresek” mondatok önmagukért beszélnek. Adatlapjuk tanúsága szerint általában sem a kor, sem a külső nem különösebben fontos tényező számukra.

A sorozatrandizó:
Akad, aki szinte sosem jut tovább egy-két találkozónál egyik partnerével sem. Az ilyen típusú emberek egy része magáért az ismerkedés kedvéért ismerkedik. Szereti a változatos programokat, szívesen találkozik új emberekkel, szinte életformája a randizás. E csoport női képviselői gyakran azért élvezik ezt különösen, mert úgy szórakozhatnak, hogy nem nekik kell állniuk a cechet. Másrészt vannak, akik azért nem maradnak meg egyetlen jelölt mellett sem, mert nekik senki sem elég jó. Még a hozzájuk illő, vagy legalábbis annak tűnő társkeresőknek sem szavaznak sosem bizalmat, hanem továbblépnek a következőhöz. Talán azért, mert indokolatlanul magasak az igényeik? Talán azért, mert csak úgy hiszik, hogy tényleg párra vágynak, pedig valójában nem szívesen alkalmazkodnának senkihez, mert kényelmesebbnek, kellemesebbnek érzik életüket egyedül? – a pszichológusok bizonyára sorolnák még az indítékokat.

Bármi is a kiváltó oka a sorozatrandizó magatartásának, hozzáállása magában rejti annak a veszélyét, hogy előbb-utóbb annyira rákap az új kihívásokra, hogy ténylegesen függővé válik az internetes társkereséstől, egész napját a világhálón tölti újabb és újabb üzenetek írásával, és újabb bemutatkozó oldalak készítésével.
14/26