Kiss Márta - Zsedényi Csaba: A behálózás művészete
- gyakorlati kalauz az internetes társkereséstől a társtalálásig
12/26

5.2 Gyakorlati tanácsok a levelezéssel kapcsolatban

5. fejezet

Az, hogy tekintettel vagyunk a levelezőpartnerünkre, nemcsak annyit jelent, hogy kedvesen reagálunk az üzeneteire, hanem azt is, hogy nem herdáljuk feleslegesen az idejét és az energiáját. Ezért ha a biztató kezdet után később mégis úgy érezzük, nem ő lesz számunkra az igazi, ezt mielőbb tudassuk vele. Ne húzzuk az időt, és főleg ne tűnjünk el szó nélkül az életéből. A látszólagos lelkesedésünk utáni „se kép, se hang” nagyobb csalódást okozhat számára, mint maga a döntésünk. Ha már nekünk szentelte a figyelmét, becsüljük meg annyira, hogy nem választjuk a könnyebb utat, hanem egyenesen „eléállunk”, elmondjuk, hogyan érzünk, és elköszönünk tőle.  

Az említett elvnek nem mond ellent az, hogy egyszerre többekkel is ismerkedhetünk addig, amíg nem tudjuk eldönteni, melyikükkel fordulhat – vagy éppen semmiképpen sem fordulhat – komolyabbra a kapcsolatunk. Törekedjünk azonban arra, hogy ez az időszak lehetőleg minél rövidebb legyen. Addig is, ha nem szeretnénk levelezőpartnerünkben azt az érzést kelteni, hogy ő csak egy a sok közül, érdemes néhány apróságra odafigyelnünk. Egyrészt rendszeresen ellenőrizzük postánkat, így az adatlapunkra látogatók nem fogják azt látni, hogy rengeteg olvasatlan üzenetünk van. Bár van, akit inspirál, ha tudja, milyen kapós a levelezőpartnere, a többség inkább azt szeretné érezni, hogy ő valamiért különleges a szemünkben, ezért írtunk éppen neki.

Ha egyszerre „több vasat tartunk a tűzben”, az is hasznos megoldás lehet, hogy az ismeretség mélyülésével más fórumra tereljük a levelezésünket a legszimpatikusabb társkeresők esetében. Megadhatjuk a saját e-mail címünket – ezzel egyrészt azt jelezzük, hogy a bizalmunkba fogadjuk őket, másrészt elkerülhetjük a társkeresős postafiókunk túlterhelését. Ha sokakkal levelezünk egyszerre, mindig figyeljünk arra, hogy ne keverjük össze a (ráadásul nemritkán azonos nevű) ismerőseinket. Mielőtt írnánk valakinek, mindig fussuk át, hogy eddig mit tudtunk meg róla, és mit árultunk el neki magunkról. Ellenkező esetben nagyon kínos helyzetekbe kerülhetünk, és a feledékenységünkön, illetve a figyelmetlenségünkön előbb-utóbb az is megsértődhet, akiben épp a párunkra lelhetnénk.   

A levelezőpartnereink lelkivilága és ideje mellett természetesen a magunkét is kíméljük. Ennek érdekében készíthetünk például egy olyan típuslevelet, amiben a bemutatkozásunkban foglaltakat bővebben is kifejtjük, és ezt használhatjuk kiindulópontnak az első egy-két levélváltásnál. Tartalmát mindig célszerű kicsit a címzett személyiségéhez igazítanunk, hogy ne süssön róla, hogy ez egy egyenlevél. Mivel sokan az első benyomások megszerzése után el fognak tűnni az életünkből és a levelezőlistánkról, ezzel a megoldással sok fáradságot takaríthatunk meg.

A továbbiakban az ismerkedés már nem követ előírt recepteket, viszont érdemes szem előtt tartanunk, hogy lényegesen több (vagy kevesebb) energiát ne fordítsunk a másikra, mint amennyit ő ránk. A kiindulási alap természetesen az, hogy legyünk minél érdeklődőbbek. Különösen az első néhány levélben fontos, hogy sokat kérdezzünk, és így feltérképezzük, hogy mik azok a területek, amelyek mindkettőnket foglalkoztatnak. Érdemes konkrét témákat felvetni, a „Mesélj Magadról!” mondat hallatán sokan már eleve leblokkolnak, hiszen nem tudhatják, mi érdekli igazán a másikat. Szerencsés esetben hamar belerázódunk a „párbeszédbe”, és pusztán az egymás gondolataira való reagálásunk is megtölt jó pár bekezdést. Ha azonban partnerünk sosem kérdez, és többoldalas levelünkre csak nagy sokára kapunk tőle egy pársoros választ, nekünk sem kell legközelebb azonnal és hosszasan reagálnunk az üzenetére. Ha érti a célzást, és valóban érdeklődik irántunk, ettől kezdve valószínűleg többet fog foglalkozni velünk. Ha pedig nem így történik, akkor hamarosan elhal a levelezésünk, de erre előbb-utóbb így is, úgy is sor került volna. Vigasztalódjunk azzal, hogy legalább nem fárasztottuk magunkat feleslegesen egy kilátástalan ismeretség fenntartásával.

Ha valakivel átjutottunk az első akadályokon, és kezdünk belemelegedni a levelezésbe, akkor is van egy-két dolog, amire jó, ha külön odafigyelünk. Például arra, hogy a társkeresésnél az egyik legfontosabb erény az őszinteség. Egy induló kapcsolatot nem érdemes füllentésekre alapozni, ezért mindig annak és olyannak igyekezzünk mutatni magunkat, akik és amilyenek valójában vagyunk. Ne abból induljunk ki elsősorban, hogy vajon mit szeretne olvasni, illetve hinni rólunk a másik, mert ezzel könnyen pórul járhatunk. Egyrészt azért, mert ha a másik nem a valódi énünket kedveli meg, akkor később, ha jobban megismer minket, nemigen lesz esélyünk arra, hogy egy őszinte, hosszú távú kapcsolatot alakítsunk ki vele. Másrészt viszont lehet, hogy ezzel a felvett szereppel épp azt riasztjuk el, aki egyébként valóban hozzánk illő lenne.

Azonban nemcsak az a fontos, hogy mi tudjuk magunkról, hogy nyíltan viselkedünk, hanem az is, hogy ezt a többiek is lássák-érezzék rajtunk (ezért pl. ha valamiért nem szeretnénk felelni egy kérdésre, vagy késünk a válaszadással, lehetőleg indokoljuk meg). Persze az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindenkinek mindent el kell mondanunk magunkról, hanem azt, hogy amit megosztunk másokkal, az igaz legyen, és ha valamiről hallgatunk, azzal se vezessük félre partnerünket.

A társkeresési tapasztalatok megosztása például természetes témának tűnhet – mégis igencsak ingoványos terep lehet. Ha rosszat mondunk újdonsült partnerünknek a többi társkeresőről, és részletesen ecseteljük ballépéseiket, az ránk is rossz fényt vethet. Dicsérni őket pedig szintén nem szerencsés, hiszen valószínűleg mi sem olvasnánk szívesen az elődeinkről zengett ódákat. Ha erre a kényes témára terelődne a szó, és van olyan érdekes vagy vicces történetünk, aminek az elmesélése biztosan senkit sem sért, azt esetleg továbbadhatjuk, de inkább – biztos, ami biztos alapon – próbáljuk meg néhány általános mondattal elütni a kérdést. Ennek egy előnye mindenképp meglesz: új ismerősünk legalább láthatja, hogy bízhat a diszkréciónkban.

Fontos az is, hogy tárgyilagosan tudjuk szemlélni a partnerünket és a kibontakozó kapcsolatunkat. Sokan a levelezés során az indokoltnál jobban megnyílnak egy-egy szimpatikus ismeretlen előtt, és olyan dolgokat is elárulnak neki magukról, amiket személyesen biztosan nem mondanának el néhány beszélgetés után. Ez a „képzelt intimitás” azonban nagyon csalóka lehet, hiszen nem tudhatjuk, ki rejtőzik a nekünk címzett, bizalomgerjesztő sorok mögött. Ezért írás közben gondoljunk arra, hogy olyan információkat ne osszunk meg a másikkal, amik miatt élőben kellemetlenül éreznénk magunkat, vagy amivel visszaélhetnek. Ügyeljünk továbbá arra, hogy a másikról csak a ténylegesen leírtak alapján alkossunk véleményt. Ha többet és mást látunk-képzelünk bele a kapcsolatunkba, és ábrándjainkban kiszínezzük a partnerünkről kapott képet, akkor a személyes találkozáskor óhatatlanul csalódni fogunk.
12/26